Close

Poker School

Változatos játék

Mennyire fontos a pszichológia egy pókerjátszmában? Sokan lebecsülik a játék ezen oldalát, mert nem látható, pedig minden olyan verseny, ami egy ember intellektusát egy másikéval állítja szembe, ezen alapszik, akármennyire ártalmatlan is a játék.

A pszichológia és a póker szorosan összefügg – elég csak az olyan módszerekre gondolni, mint az érzelmi reakciók feletti uralkodás, vagy a lapok természetének elrejtése. A változatos játék magába foglalja többek között a szándékos zavarokozást és a blöffölés mesteri alkalmazását. Alapvetően az asztalnál ülő játékostársaid fejébe piszkálsz bele azzal a céllal, hogy előnyre tehess szert a jászmában.

A pókerben nem elég csak saját lapjaidra és lehetőségeidre koncentrálni – alaposan figyelned kell ellenfeleidet is, megfejteni a stílusukat és megvédeni magad a taktikai elmejátékaiktól. Ezután pedig rá kell jönnöd, hogyan használhatod fel a megszerzett tudást játéktervük megzavarásához. Nem hangzik egyszerűen… Elég sok a tennivaló, miközben persze megpróbálsz pókerarcot vágni és elrejteni a fejedben keringő gondolatokat.

Akarod tudni, hogy fordítsd a szerencsét oldaladra? Akkor a következő leckéket kell megtanulnod:

Normák áthágása

Édesanyád biztos legalább egyszer neked is feltette a kérdést: ha a barátaid kútba ugranak, utánuk ugrasz? Minden bizonnyal sértődötten felelted, hogy természetesen nem. És az asztalnál mégis pontosan ezt teszed.

Észrevetted már magadon, hogy a kétszeresét emeled a nagyvaknak, mert mindenki más is ezt teszi? Vagy beszállsz egy chatbe, pedig nem is igazán szeretnél? Ha igen, akkor a hatalmi csoport áldozatává váltál.

Ideje levetned a báránybőrt és felfedni az alatta bujkáló farkast. Használd fel a csoportot saját maga ellen; vedd át az irányítást. Ha észreveszed, hogy a csoportban a nagyvak kétszeresét emelik újra és újra, akkor tegyél rá egy lapáttal és emeld a háromszorosát. Pár menet után észreveszed majd, hogy a csoport elkezd követni, túlvállalja magát és így szabad prédává válnak az elsőrangú leosztásod előtt.

A Sit & Go asztalnál figyelj a középsúlyú játékosokra, akik arra várnak, hogy az agresszív játékosok kiüssék magukat, és hogy a nagyobb zsetontornyok elintézzék a kisebbeket. Kényszerítsd ezeket a fickókat arra, hogy kilépjenek a komfortzónájukból és hibázzanak azzal, hogy folyton ráemelsz a nagyvakjaikra.

De ne felejtsd el szemmel tartani a többieket se!

Összezavarás

Hősi megadások