Grand Prix KO Winter #14 Mini Closer Day 1: $30K Gtd. $3.30 buy-in. Kezdés ennyi időn belül:
1 Óra
50 Perc
59 Másodperc
Játssz most
Close

How to Play

A pozíció alapjai

Itt a póker asztalpozícióit vesszük át az alábbi témák segítségével:

A pozíció lényege

Amikor leülsz egy pókerasztalhoz, a legelső, amit meg kell nézned, az az osztógomb elhelyezkedése. Ez a kis korong mutatja, hogy ki az osztó és ennek tudatában tudod kiszámolni saját asztalpozíciódat (na és persze a licitálási sorrendben elfoglalt helyedet).

Az osztótól balra ülő két játékos a kis- és a nagyvak. Ők kezdik a licitálást két fix összegű tét berakásával.

Ezt követően az óramutató járásával megegyező irányban következnek a játékosok az asztal körül és választanak ülőhelyüktől függően különböző stratégiákat. Az alapötlet egyszerű. Korai pozícióban erős lapokat érdemes megjátszani, középső pozícióban jó lapokat, míg hátsó pozícióból meg lehet próbálkozni még néhány lappal. Indulólapok útmutatónkkal könnyen betarthatod ezeket az alapszabályokat, de először vegyük át a különböző pozíciókat és azok jelentéseit.

Korai pozíció

A nagyvaktól balra elhelyezkedő első játékos cselekedhet először, vagyis ő van under the gun. Az asztal méretétől függően ezt és a következő helyet hívjuk korai pozícióknak és ezekből a legnehezebb játszani, mivel egyáltalán nem tudod, mit csinálnak majd a többiek. Ezért elméletileg csakis a legjobb lapokkal (10-es és magasabb párok, A-K, A-Q) érdemes játékba szállni ezekről az ülőhelyekről.

Ne feledd, hogy nem kell kétségbe esni, ha kezdésként előnytelen helyen ülsz az asztalnál, hiszen az osztógomb minden parti után eggyel arrébb kerül. 

Ebben a részben elmondjuk:

Mi a korai pozíció

A flop előtt a korai pozíció az a hely, ami a nagyvaktól közvetlenül balra van. Nagyobb asztaloknál a következő pár játékos is ide tartozik még. A flop után az első cselekvő játékos az.

Nehéz korai pozícióból játszva jó döntéseket hozni.

Miért? Mert Te beszélsz először és kevés az információd. Ezért tűnik úgy néha, mintha kitalálós játékot játszanál.

Hogyan játssz korai pozícióból

Dióhéjban: csak a prémium leosztásokat játszd meg.

Ha korai pozícióban vagy, egy kicsit úgy kell játszanod, mint egy elkényeztetett kölyök. Csak a legjobb leosztásokat játszd meg és tarts észben a következőket:

  • Kavard fel egy kicsit a játékot, ha alacsony vagy közepes párjaid vannak, például 10-10 vagy J-J és váltogasd az emelést és a megadást.
  • A két magas lapos leosztás, például K-Q vagy J-10 jónak tűnhet elsőre, de bajba kerülhetsz, ha a flop után sarokba szorulsz.
  • Szeretnél egy ravasz lépést kipróbálni? Csald csapdába a többi játékost egy visszaemeléssel. Ehhez az A-A, K-K és Q-Q lapok az ideálisak. Egyszerűen add meg a nagyvakot – remélve, hogy a többiek ezt a gyengeség jelének fogják fel – utána emelj, majd végül emelj vissza. Ez az ügyes kis trükk a legjobban egy agresszív asztalnál működik, ahol sok az emelés és a visszaemelés és senki sem fog gyanakodni.

Top tippek korai pozícióhoz

Alacsony, de nagyszerű párok

Korai pozícióban a lehetőségek kis csomagokban érkeznek. Az alacsony párokkal a legkönnyebb játszani korai pozícióból.

Miért? Mert a flop után vagy kiegészült a drilled és elkezdhetsz azon dolgozni, hogyan fejd meg minél jobban a játékostársaidat a partiban, vagy zsákutcába kerülsz és kihátrálhatsz anélkül, hogy sokat vesztettél volna.

De figyelj oda! A partiban még később is kerülhetsz rossz helyzetbe.

Kitalálós játék

A flop után a dolgok eldurvulnak, amikor pozíción kívül vagy (az egyik első vagy, aki beszél). Hívj vagy passzolj?

  • Ha jó leosztásod van és sok az ellenfél, akkor hívj. Jó módszer ez arra, hogy a játékosok ne lógjanak ott feleslegesen, amíg elég lap nem érkezik ahhoz, hogy összerakják a nyerő leosztást.
  • Ha agresszív játékosokkal teli asztalnál vagy, akkor a passz-emelés a jobb taktika. Ennek köszönhetően több pénz lesz a potban addigra, amikor már magabiztosan tudod, hogy tiéd a legjobb leosztás.

Passzolás

Ha a flop előtt emeltél és megadták, a flop utáni passzolás jó lépés lehet (ha passz-emelést akarsz végrehajtani).

Mikor alkalmazd?
Akkor passzolj és emelj, ha erős leosztásod van, például:

  • Egy felső pár (kézbe osztott pár magasabb lapból, mint a flop bármelyik lapja).
  • Egy top pár (egy pár az egyik kézbe osztott lapból és a flop legmagasabb lapjából).

Ezt a technikát használhatod blöffölésre is. Például, ha A-K van nálad, de nem lett belőlük pár a flopon. Ha egy másik játékos megadja és a még fel nem fedett lapok kiegészítik a leosztásodat, az valószínűleg jobb lesz, mint a másik játékosé.

Ez azért jó mert…

  • Te irányítod a műsort. Te indítod a hívást és nyomást gyakorolsz a többi, még játékban lévő játékosra.

Azért lehet rossz, mert…

  • Sokkal többe kerül passzolni és utána emelni, mit rögtön hívni, mert azt is meg kell adni, amit valaki más már hívott.

Folytatólagos hívás

Ha passzívabb játékosok ellen játszol, csak erős leosztásokkal hívj, de utána végezz folytatólagos hívást, ha a flop nem jött be, mert az ellenfeled valószínűleg csak akkor ad meg vagy emel, ha jó leosztása van.

Késleltetett folytatólagos hívás

Ez akkor fordul elő, ha azzal az elhatározással passzolsz a flopon, hogy majd emelsz, akármi is érkezik a turn-ön, ha az ellenfeled is passzol.

Ez azért jó mert…

Úgy állít be, mintha erős leosztásod lenne, amit a flop után próbáltál elrejteni. Akkor válik be a leginkább, ha az ellenfeled régebben látott már a flopon jó leosztásokkal passz-emelni.

Passz-emelés a flopon

Jó kis lépés, amit akkor kell előrántanod, ha agresszív ellenfelekkel ülsz szemben, akik hívnak a flopon és próbálják elvenni tőled a potot a turn-ön.

Mikor alkalmazd?

Ha erős leosztásod van, vagy blöffként.

Ez azért jó mert…

Az agresszív játékosok nem tudnak kiszorítani a leosztásból.

Azért lehet rossz, mert…

Ha ezt a lépést választod, mindent bele kell adnod, ami azt jelenti, hogy jó sok zsetont kell belefektetned.

Az irányítás megszállottja

Amikor közepes leosztásod van (egy pár vagy akár felső pár), fontos, hogy felügyeld a pot méretét, így nem veszítesz túl sok zsetont, ha legyőznek.

Valójában az egyik legismertebb mondás a profi pókeresek körében az, hogy egy nagy potért csak nagyszerű leosztással játssz.

Ezért ha egy ellenfeled követ téged és harcol ellened a potért, próbáld ki a passzolást vagy a megadást, ha ő hív. A pot kicsi marad, és ha a partiban később veszítesz, nem fog túl sokba kerülni.

Miért?

Nem Te fogsz irányítani, ezért nem emelhetnek rád, hogy utána vagy egy valóban nagy potért kelljen játszanod egy rossz leosztással, vagy be kelljen dobnod a lapjaidat.

Ha passzolsz, az be is csaphatja az ellenfeledet és azt hiheti, hogy leosztásod nem is olyan jó. Ez a river-en működik igazán jól, amikor egy felső párral passzolsz, mert az ellenfeledet blöffölésre csábíthatod.

Blokkoló hívás/védekező hívás

Ha egy kis védekező hívást hajtasz végre – nagyjából a pot 30 százalékában –, akkor megakadályozhatod, hogy az ellenfeled olyan nagyot hívjon, amivel nehéz döntés elé állítana.

Azért működik, mert megadják a blokkoló hívásodat, de nem emelnek rá – az túl kockázatos lenne. Nagyon finom módja ez a pot irányításának és így a leosztást a saját feltételeiddel játszhatod meg. Viszont ha passzolsz, akkor az ellenfél talán blöffölni fog, vagy arra kényszerít, hogy igazodj az ő hívásához.

Mikor alkalmazd?


A flop után, ha egyetlen ellenféllel állsz szembe.

Azért lehet rossz, mert…

Ha egy erős ellenféllel szemben használod, akkor úgy látják majd, nem vagy elég elkötelezett és ezért megtámadhatnak.

Most, hogy megismertél egy pár új trükköt, a legjobb, ha fogod magad és nekiállsz gyakorolni akár valódi, akár játékpénzzel.

Ne felejtsd azért el, hogy korai pozícióból nehéz játszani és hátrányban vagy. Próbálj addig várni, amíg hátsó pozícióba nem kerülsz és csak akkor told be a zsetonjaidat.

Középső pozíció

A következő pár ülőhely viszonylag jónak számít, hiszen innen jól látható az első játékosok cselekvései. Ezekből a pozíciókból hozzáadhatsz néhány extra párt és egyszínű kapcsolódó lapot a megjátszható indulólapok közé. Az ezeket követő ülőhelyről (amely mondhatni a középső és hátsó pozíciók közé esik) – hijack, azaz eltérítő pozíciónak is szokták hívni – mindegyik párral érdemes megpróbálkozni emeléssel.

Hátsó pozíció

A hátsó pozíciók (a cutoff és a gomb) a lehető legjobb ülőhelyek pókerben, mivel ezekről a helyekről minden cselekvést figyelemmel kísérhetsz, és ez alapján hozhatod meg döntésedet. Ha mindenki dobott, akár átlagos lapokkal is „ellophatod a vakot” (és söpörheted be a potot). Ez azt jelenti, hogy sokkal több lapot játszhatsz meg – például ászokat a másik indulólap (kísérőlap) értékétől függetlenül, valamint egyszínű lapokat és az összes egyszínű kapcsolódó lapot.

Ebben a leckében a következőket osztjuk meg veled:

A pozíció a pókerben olyan fontos, mint a levegő az életben maradáshoz. Nagyon egyszerű az egész: mindig hátsó pozícióban szeretnél lenni.

Hátsó pozícióban mindenki előtted beszél, ezért sok információt gyűjthetsz arról, hogy milyen leosztást kaptak a többiek, még mielőtt hozzányúltál volna a zsetonjaidhoz.

Hol van a hátsó pozíció

Hátsó pozíció a gomb (vagy osztó), a gomb előtti játékos (cut-off) és néha még az őt megelőző játékos is. A flop után bármelyik hely hátsó pozíció lehet, ahol utoljára kell beszélned.

Hogyan játssz hátsó pozícióból

Általában bármilyen leosztást megjátszhatsz, aminek van megjátszható értéke, például kézbe osztott párokat, két 10-esnél magasabb lapot, bármelyik két egyszínű kapcsolódó lapot. Leegyszerűsítve: ha van lapjaid között bármiféle kapcsolat, szállj játékba.

Top játéktippek hátsó pozícióból való játékhoz

Válts a széliránynak megfelelően

Játékstílusodat ahhoz igazítsd, ahogy a játszma elkezdődött:

  • Dobd be a lapjaidat, ha sok játékos maradt bent a potban, és olyan lapjaid vannak, mint a különböző színű A-9.
  • Ha egy feszes játékos emeléssel indítja a potot, neked még feszesebbé kell válnod, és csak akkor szabad belépned, ha van játszható leosztásod.
  • Ha a pot még nem nyílt meg, akkor sokféle leosztással elgondolkodhatsz a beszálláson.

Vakmegadás (limping)

Ha a gomb pozícióban vagy, és egy vagy több játékos csak megadta a vakot, sok lehetőség áll előtted.

  • Nagyszerűen megjátszhatsz innen alacsony kézbe osztott párokat vagy egyszínű kapcsolódó lapokat, mert jól működnek egy több résztvevős potban.
  • Mivel kedvező helyzetben vagy, megédesítheted a potot egy emeléssel.
  • Egy másik lehetőség a vakot megadók megbüntetése. Megpróbálhatod azonnal elvinni a potot egy megfelelő mértékű emeléssel. Ezt kövesse egy nagyobb hívás a flop után, hogy tényleg úgy tűnjön, nagyszerű leosztásod van. Ne felejtsd el, hogy a figyelmes ellenfelek egy idő után átlátnak ezen a taktikán.
  • Te is megadhatod a vakot bármilyen két lappal. Ez olyan játszmákban működik igazán, ahol a többi játékosnak jó sok zsetonja van. Itt az az elgondolás, hogy sok olyan pot lesz a flop után, melyre ráteheted a kezed, ha a többi játékosnak nem áll össze a leosztása.

Vaklopás

Minden pókerjátékos stratégiájában fontos kell, hogy legyen a vakok elhappolása.

Ha hátsó pozícióban vagy, innen tudod a legjobban végrehajtani ezt a manővert, mert kevesebb játékos áll közéd és azon cél közé, hogy harc nélkül vidd el a vakokat.

Figyelem: a kevés és a sok zseton veszélye

Kockázatos kevés zsetonnal rendelkező játékosoktól vakot lopni, mert ők merészen játszanak. A sokzsetonos játékosok pedig megengedhetik maguknak, hogy veled menjenek és megnézzék a flopot, ezért kerüld el őket is.

A legjobb olyan játékosoktól vakot rabolni, akiknek közepes mennyiségű zsetonjuk van.

Megadni korai pozícióból emelőknek

Ez a lépés sok lehetőséget tartogat a parti későbbi részére. Ezért ha egy játékos gyenge és gyakran válik meg a leosztásától a flop után, megadhatsz neki, ha olyasmi leosztásod van, mint az egyszínű 6-7. Ezzel ötvözöd annak lehetőségét, hogy a leosztásod feljavul, vagy hogy ők feladják a játékot, így kedvezve neked.

Visszaemelés a flop előtt

Ha egy agresszív játékos nyitja meg a flopot középső vagy hátsó pozícióból, amikor a gombon vagy, akkor bármilyen két lappal visszaemelhetsz, mert ez nagyszerű alkalom arra, hogy úgy viselkedj, ahogy egy nagyon erős leosztást tartó játékos tenné.

Maradj erős a flop után

Használd továbbra is a gomb pozíciót az irányításra, és hogy nyomást gyakorolj a többi játékosra.

Lebegés a flopon (floating)

Akkor lebegsz a flopon, ha megadsz a flop után – gyakran annak tudatában, hogy semmid sincs – azzal a szándékkal, hogy elnyerd a potot. Ezt a taktikát igazán csak hátsó pozícióból tudod sikerre vinni, amikor csak egy játékos ellen játszol a potért.

Ez a lépés akkor kivitelezhető, amikor a másik folytatólagos hívást alkalmaz a flop után, majd utána passzol a turn-ön, mert bizonytalan a leosztásával kapcsolatban.

De azért figyelj oda, mert mesédnek meggyőzőnek kell lennie. Ez a technika akkor működik a legjobban, ha a turn után az ellenfeled úgy érzi, van oka az aggodalomra. Például, ha a flopon két egyszínű lap érkezik, megadsz, aztán egy harmadik azonos színű lap kerül elő a turn-ön, mire akcióba lendülsz. A másik játékos úgy érzi majd, hogy a nagyszerű kezdeti leosztása már nem is tűnik olyan fényesnek.

A pot tolvaj

Folyamatosan figyelned kell az olyan potokra, melyeket senki más nem akar és ezért könnyen megszerezhetőek.

Az előtted cselekvő játékosok meghozott döntéseikkel tálcán kínálják az információt. Vadássz az olyan gyengeségekre, mint a passzolás vagy a kis hívás, majd támadj hívással és emeléssel.

Ahogy mindig, itt is figyelned kell rá, milyen játékosokkal maradtál versenyben a potért. Ha gyakran alkalmazzák a passz-emelést, ne blöffölj túl sokszor.

Nem kell minden hátsó pozícióból játszott leosztásnál agresszívnek lenned. Ha az aktuális játszmában az ellenfelek nem szeretnek dobni, vegyél vissza a tempóból. De azért általánosságban a jó megfigyelésre koncentrálj, és erős játékra rendezkedj be.

Az aranyszabály

Ha csak egy dologra emlékszel a hátsó pozícióról szóló részből, legyen ez az:

A gomb jelent mindent a pókerben. Játssz gyakran, ha gomb pozícióban vagy és légy agresszív az olyan feszes/gyenge játékosokkal szemben, akik félénken nyilvánultak meg előtted.

A vakok

Végezetül a játék ismét eléri a vakokat. Ha a legtöbb játékos megadott, akkor innen egy halom olyan lappal szintúgy érdemes megadni, melyeket egyébként csak hátsó pozícióból játszanál meg. Amennyiben volt emelés, a korai pozícióból megjátszandó lapokkal szállj csak játékba. Ha még senki nem emelt, a vakpozíciókból passzolhatsz is. Készpénzes játékokban érdemes megpróbálkozni emeléssel is a vakpozíciókból, ha jó lapjaid vannak, máskülönben inkább dobj.

Dobás, megadás vagy emelés?

A pókerben három lehetőséged van: dobni (eldobni lapjaidat), megadni (berakni az aktuális tétet – ha senki nem emelt, akkor ez az összeg megegyezik a nagyvak összegével) vagy emelni. Amikor emelsz, az előző tét legalább kétszeresét kell beraknod.

Általában, amikor jó lapjaid vannak, az előző tét három-négyszeresét indokolt berakni. Minek emelni? Először is egy nagyobb pot létrehozása érdekében – vagyis, hogy még több pénzt nyerhess. Másodsorban azért, hogy a gyenge lappal rendelkező játékosok dobjanak (a kevesebb ellenfél lapoktól függetlenül matematikailag javítja nyerési esélyeidet).

Ha valaki előtted emel, sok esetben bölcsebb dolog csak megadni egy ismételt emelés helyett – kivéve persze akkor, ha olyan erős lapjaid vannak, mint egy top pár (bubik vagy magasabb), A-K vagy A-Q. Amennyiben ismét emelnek és két királyod vagy két ászod van, menj all-in. Ha gyengébb lapjaid vannak, csak add meg a téted.

Amennyiben nem emelt senki, az emelés vagy a dobás között kell döntened. Készpénzes játékosként ily módon több lehetőséged van a flop után és több leosztást nyerhetsz.

A flop után ugyanis felgyorsulnak a dolgok, de ugyanezek az elvek érvényesülnek – olyan dolgokat engedhetsz meg magadnak a gombon, melyekkel nem is érdemes próbálkozni under the gun.

How to choose the right seat to maximise winnings

A megfelelő játék megválasztása jelentheti a különbséget a nyereség és a csőd között. A következőkben végigvezetünk azokon a tényezőkön, amelyek segítenek kiválasztani a megfelelő helyet.

A pot mérete

A nagy pot általában sok akciót jelent, amit jó tudni (hacsak nem két sokzsetonos játékosról van szó, akik döntetlenre állnak egymással szemben).

Hány játékos látja a flopot

Megbízhatóbb adat, hogy hány játékos nézi meg a flopot az asztalnál. Amikor ez kilenc- vagy tízfős játszmákban eléri a 30 százalékot, kevesebb résztvevőnél pedig a 40-et, akkor a játék laza – nagyszerű hír, ha fegyelmezett pókert játszol.

Átlagos buy-in

Furcsán hangzik, de minél több játékos száll be a maximum buy-in összeggel, annál jobb. Miért? Mert nehéz kevészsetonos játékosok ellen játszani, hiszen akkor sem nyersz sokat, ha jól játszol. Ez kétszeresen is igaz, ha sok több asztalnál játszó játékos van. Nem arról van szó, hogy hihetetlenül jó játékosok, mindössze tudják, mit csinálnak a saját határaikon belül.

Persze, nincs értelme a sokzsetonosok ellen kiállni, hacsak nem vagy előnyben velük szemben. Ha már játszol egy ideje, felismered azokat a neveket, akik bajt jelenthetnek és azoknál az asztaloknál maradsz inkább, ahol neked áll a zászló.

Melyik pozíció

A pénz általában az óra járásával megegyező irányban mozog az asztalnál, ezért ha már kifigyelted, hol vannak a legjobb játékosok, ülj tőlük balra (ha teheted).

Ideje tovább lépni

És végül, ne gondold, hogy ha már elfoglaltál egy helyet, akkor oda kell ragadnod. A gyorstempójú online játékokban, különösen a 6-max, ahol a játékosok gyakran változtatják a helyüket. Ha az asztalnál olyan változás áll be, ami nem felel meg neked, menj át egy másikhoz.

Pókerkövetés

Ha a statisztikák elemzése túl nehéznek bizonyul, ne aggódj, erre valók a pókerkövető szoftverek.

Ezek a programok elvégzik helyetted a kemény munkát és kielemzik a statisztikákat játékos vagy asztal szerint, így megtudhatod, valójában mi történik. Például a Voluntary Put in Pot (rövidítve VPIP) megmondja, mennyire laza vagy feszes a játék (minél lazább, annál jobb).